Ha valakinek két várost kéne mondania az Egyesült Arab Emírségekből, lényegében bizonyos, hogy Dubaj és Abu-Dzabi neve hangzik el. Ám az elmúlt években az ország hatodik legnépesebb városa, Ras Al Khaimah olyan hatalmas fejlődésen ment át, hogy sorra növekszik a látogatottsága, és hamarosan hasonló népszerűségnek örvendhet a külföldiek számára, mint a két metropolisz. Mutatjuk, milyen fantasztikus látnivalók környezetében léphet pályára a magyar minifutball-válogatott!
Szombaton ugyanúgy nyolc csoportmérkőzést rendeztek meg a minifutball-világbajnokságon, mint ahogy az eddigi játéknapokon is tették, és ahogy az első hat nap mindegyikén fogják. Ám ezen a napon a vb-t a Portugália elleni 1-0-s győzelemmel nyitó magyar válogatott nem játszott meccset, így magyar újságíróként bátrabban részt lehetett venni különböző programokon.
A Nemzetközi Minifutball-szövetség (WMF) szervezésében a média képviselői eredetileg csütörtökön vehettek volna részt a vb-nek otthont adó emírség látnivalóit bemutató túrán, ám akkor a váratlanul nagy eső elmosta a programot. Egy évben összesen mintegy 7-10 esős nap van a térségben, így azt hihettük, hogy nagy balszerencsénk van, ám a WMF és az esemény kommunikációs vezetője, Waseem Dahhan volt olyan kedves, hogy szombatra minden programot át tudott helyeztetni.
Így aztán szombat reggel a minifutballt szerető média tucatnyi képviselője felült egy mikrobuszra, hogy bejárja a mintegy 2500 négyzetkilométeres Ras Al Khaimah emírség legfontosabb nevezetességeit. Az első utunk az óceán partjáról egyenesen az ország legmagasabb hegyére vezetett, így az utak menti tevéket is leváltották a kecskék. A Jebel Jais az emírség uralkodójának palotája közelében, egyben az ománi határon helyezkedik el, annak ezen az oldalán 1892 méteres tengerszint feletti magasságig emelkedik. A kerékpársport szerelmesei számára onnan is ismerős lehet a hegy neve, hogy az egyhetes UAE Tour körversenyen Primoz Roglic, Jonas Vingegaard és Tadej Pogacar is nyert már itt záruló szakaszt az elmúlt években.
Az országhatár két oldalán egyaránt főleg kopár sziklák borítják a hegyoldalt, de fejlettség szintjén összehasonlíthatatlanul nagy a különbség. Míg Ománban nem igazán törekedtek a megmászási lehetőségek kialakítására, addig az Egyesült Arab Emírségekben 2019-ben átadták a kiváló minőségű, 36 kilométeres utat, amely szerpentint a mikrobusz a többi itteni (luxus)autóhoz hasonlóan megerőltetés nélkül teljesített. A csúcshoz érve üzletek, parkolók és kilátók is várják a látogatókat, valamint a telekommunikációt segítő adótorony is már messziről látszik. Ám ami igazán turistacsalogató, az a kilátás (hiszen körbenézve minden alacsonyabban van a csúcson állóhoz képest), valamint egy bob- és egy drótkötélpálya.
A Jais Sledder bobpálya a régió leghosszabbja a fajtájában: 1840 méter hosszúságú, és noha hajtűkanyarokkal is tele van, helyenként a 40 km/h-s sebességet is el lehet érni. Közben pedig, ha több dologra is tud koncentrálni az ember, nézheti, hogy milyen páratlan környezetbe sikerült felépíteni ezt a pályát a Hadzsár-hegységben. Ami viszont ennél is látványosabb, az a szállodával és golf- és sípályával is körülvett Jais Flight. Elképesztő bravúr volt felépíteni ugyanis a hegység két pontja közé a világ leghosszabb(!) drótkötélpályáját: 2832 méter hosszan, helyenként másfél kilométer magasan és akár 150 km/h-val lehet száguldani bő két percen keresztül, arccal a föld felé.
Az elhelyezkedési pozíció nem volt a legkényelmesebb, hiszen a lábakat össze kellett kulcsolni, a kezeket a hevederbe gyűrni, amely dörzsölte az ember testét. Ám az élmény, ahogy (a túravezető említése szerint) Supermanként lehet repülni, és úgy érzi az ember, hogy az övé az egész világ, az leírhatatlanul csodálatos, és mindenért kárpótolt.
Az adrenalinsokkok után jöhetett egy ebéd az ország legmagasabban (tszf. 1484 m-en) fekvő éttermében, ahol étkezés közben a kilátás további csodálása mellett a külföldi kollégákkal meg lehetett beszélni, hogy kinek hol helyezkedett el a csúszópályás élmény az élete során. Nem kevesen helyezték előre a listán…
Délutánra is maradt még azonban egy program. Indultunk vissza az óceánpartra, ugyanis egy rövid hajókázás várt még ránk, hogy eljussunk egy, a gyöngyhalászat víz közepén felépített központjába, a Suvaidi Pearl Farmra. Miután kikötöttünk az ország egyetlen gyöngyfarmján, a helyi idegenvezetőnk bevezetett minket a hely mintegy egy évezredre visszanyúló történelmébe. Elmesélte nekünk, hogy évszázadokkal ezelőtt és most hogyan zajlik a gyöngyhalászat, és hogy a kagylótenyésztés kezdetétől egyetlen apró igazgyöngy megszületéséig hónapok vagy akár évek hosszadalmas munkája szükséges. Végül aztán az is kiderült, hogy rengeteg különböző minőségű, nagyságú, alakú és értékű gyöngyöt különböztetnek meg egymástól, és a szemünk láttára meg is mutatták egy gyöngy „megszületését”.
A szállásig vezető út végén nem győztük megköszönni a hatalmas élményt a szervezőknek, ugyanis míg sokan hetekkel ezelőtt nem is hallottak Ras Al Khaimah-ról, mostanra szemtanúi lehettek annak, hogy az elmúlt évek munkájának köszönhetően ez lett a világ egyik legcsodálatosabb helye, amit bizony nem csupán a minifoci-válogatottjuk miatt volt érdemes meglátogatni. Ám természetesen Magyarország számára még lenyűgözőbb lenne ez a hely egy esetleges csodaszép vb-szereplés után.
